Megitta már az ébresztő kávéját? Kár volt…

Csupán tévhit, hogy a reggeli kávé élénkít – szűri le egy kísérlet tanulságait a Neuropsychopharmacology című lap közlése alapján a NOL.

A kísérletben „reggeli kávéfüggők”, illetve „-kerülők” reakcióit vizsgálták a valódi kávéra, illetve a koffeinmentes placebóra. Azt tapasztalták, hogy bár a rendszeres kávéivók ahogy kávéhoz jutottak, valóban éberebbek lettek, ám csupán annyira élénkültek fel, mint azok az amúgy nem kávézók, akiket placebóval itattak meg. Mindez tehát annyit jelent, hogy a kávé semmivel sem teszi éberebbé a koffeinfüggőket annál, mint amilyen éberek alapállapotban azok, akik soha nem is isznak kávét – szűrték le a kutatók.

 

Az eredményt azzal magyarázzák, hogy a koffein meggátolja az agyban az adenozin működését, ami alapjáratban testünk reakcióinak lelassításában játszik szerepet. Vagyis amikor kávézunk, az olyan, mintha vezetés közben csak a gázt nyomnánk, és soha nem lépnénk rá a fékre. Ez a hatás eltart egy darabig, utána azonban – hacsak nem döntünk egy újabb adag kávét magunkba – megjelennek az elvonási tünetek, és mivel az adenozin ismét működésbe lép, egyből álmossá válunk – olvasható a nol.hu-n.