Étrend-kiegészítő „biocsomagolásban” – az alma mint gyógynövény

Gyógynövényeink címen új sorozatot indít a PharmaOnline; cikkeinkben egy-egy növény (népgyógyászatban is ismert) hatásait, kölcsönhatásait mutatjuk be a gyógyszerekkel. Elsőként az almáról lesz szó, amely nyersen is az egyik legértékesebb „étrend-kiegészítőnk”.

Sokakban felvetődik a kérdés: ha az élelmiszer kategóriába tartozó étrend-kiegészítő termékeket állami intézményben regisztrálják, további minőségük és felhasználási ajánlatuk

pedig a gyártó és/vagy forgalmazó becsületességétől függ, akkor a gyümölcsök, zöldségek, fűszernövények vagy hivatalosan forgalmazható, nem erős hatású gyógynövények alkalmazása nem egyszerűbb-e az egészség megőrzése céljából, mint a drága és sokszor megtévesztő reklámszövegekkel ellátott, orvosságszerű étrend-kiegészítő termékek fogyasztása?

Példaként említhetjük az almát. A vegyszermentes és ép almatermés héja flavonoidokban gazdag, vagyis a „biocsomagoló anyag” nemcsak ehető, hanem antioxidánsokban és mikroorganizmusok ellen ható anyagokban is bővelkedik. Mindössze tiszta vízzel kell lemosni a fogyasztás előtt. Az alma pektinben dús, szerves savakban, vitaminokban gazdag, lédús, húsos termésfala a legértékesebb, de az ép magházban található magvak is számos bioaktív vegyületet tartalmaznak. Kellemes ízét sokféle – és fajtától függő, sajátos – aralkil-éterek és -észterek okozzák. Az alma nyersen is az egyik legértékesebb „étrend-kiegészítő” gyümölcsünk. Több országban az ép almahéjat külön dolgozzák fel, és akár filterezett almateaként használják.

 

Népi orvoslásban való felhasználására számos adat ismert. Előfordult, hogy vasszeget szúrtak az almába; egy idő múlva kivéve, a „vasas” almát fogyasztották. Egy székely népgyógyász elmondása szerint azonban másra is alkalmazták. „Fontos, hogy az almát hámozatlanul, magocskákkal együtt együk, mert így kapjuk meg a legtöbb vitamint, rejtett enzimet, ebben az esetben a ciánt, ami a tüdőhörgőket is tisztítja. […] lehet almamag-kúrát is alkalmazni: 1500 szem almamagot egyenlően elosztva 10 részre 10 nap alatt megenni. Ez a kúra az egész gyomrot is fertőtleníti.”

Szakkönyveinkből jól ismert, hogy a keserű mandulához hasonlóan, a Rosaceae családra

általában, de egyes pázsitfűfélékre is jellemző, hogy magjukban cianogén glikozidok (például laetril, amigdalin, dhurrin) találhatók. Ezeket a termék-előállítók helytelenül „B17” vitaminnak nevezik, és felelőtlenül rákellenes hatásukat emlegetik. Kis mennyiségük miatt alig okozhatnak mérgezést (a keserű mandulával sem szoktak gyilkosságot elkövetni), de túl nagy mennyiségben már lehetnek toxikusak. Valójában persze nem is ciánról van szó, ahogyan a népgyógyász mondta, hanem cianogén növényi glikozidokról, amelyek fő jellemzője, hogy keserűek.

Az alma gyógyászati felhasználására vonatkozó tudnivalókat Kazay Endre lexikonjából (1900. Gyógyszerészi Lexikon – Az összes gyógyszerészeti tudományok encyclopédiája. II. kötet, 361. oldalon) meríthetjük. Kazay pompás tömörséggel ezt írja: „Ferrum malicum. Almasavas vasélecs: az extr. malitis ferri készítésénél a savanyú almában levő almasavnak és vasnak egymásra való hatásánál keletkezik; eme készítésnél az extractumban erjedés folytán még tejsav is származik s a vas bomlása révén még vaséleges vegyek is. A kivonatot alkalmazzák a ferr. reductum javallatai alapján sápkórnál stb. 0.05-0.20 gr.-os adagokban. Vele készül a tinct. malatis ferri. l. o.”.

A nemes alma (Malus sylvestris var. domestica = M. pumila = M. domestica) hazánk legfontosabb gyümölcsfaja a szőlő mellett. Őshazája Kaukázus, Turkesztán, Afganisztán. A kultúrfajták kialakításában részt vett a nyugat- és közép-európai vadalmán (M. sylvestris) kívül a Szibériából, É-Kínából és Mandzsúriából származó cseresznyealma (M. baccata), valamint e két faj kereszteződése. A nemes almát az ősidőktől kezdve termesztik Indiában, Kasmírban, Észak-Kínában. Ma már világszerte gyakori ott, ahol az ökológiai adottságok megfelelőek számára.

A vadalma nagy gyümölcsű változatát Európában már a svájci cölöpépítmények idejéből

megtalálták, azonban a legősibb almaleletek arról tanúskodnak, hogy a körülbelül 7 ezer éve élt alma igen apró, mintegy 1,4 cm átmérőjű volt. Hazánkban az alma legfontosabb termőtája a Nyírség. Régi tájfajták azonban sokfelé fennmaradtak, például Zala megyében, Zselicben, a Duna-Tisza-közén és Erdély sok területén. A témában példaértékű monográfiát  írt „Régi Erdélyi Almák” címmel Nagy-Tóth Ferenc (1998, Kolozsvár, Erdélyi-Múzeum Egyesület).

Magyarországon jelenleg körülbelül 30 nemesített almafajtát termesztenek. Az almának azonban több ezer fajtája ismert, az újabb telepítések zömét észak-amerikai fajták teszik ki. Ismertebbek ezek közül a Jonathan, a Golden Delicious, a Staymared, a Starking. Régi magyar fajták például a Nemes sóvári, a Húsvéti rozmaring, a Téli piros pogácsa.

Az alma táplálkozásunkban jelentős, felhasználása sokoldalú: fogyasztják frissen, aszalványként, lének, lekvárként, borként, ecetként, de készülhet belőle gyümölcstea is. A termés sokféle tápértékű, főleg pektinben gazdag, és gyógyászati szempontból hasznos vegyületet tartalmaz. Mint már említettem, az alma terméshéja különösen gazdag flavonoidokban, főleg kvercetin- és kempferol-glikozidokban: 1 kg nyers almahéjban 1-3 g összflavonoid található. Előanyagaik, a dihidrokalkon-glikozidok (például floridzin, trilobatin, sieboldin) is megtalálhatók benne.

 

Igaz tehát az állítás, hogy az alma – főleg nyersen – „vitamin- és antioxidáns-bomba”, jótékony hatású az emésztésre, s akár magostól is fogyasztható, ha nem férges vagy penészes. Azt azonban tudni kell, hogy nem tisztítja a fogakat, sőt savtartalma miatt növeli a caries kialakulását, ezért almaevés után alaposan ki kell öblíteni a szájüreget!